Hírek
2025. ápr. 1.
SZC
Kun Viadal
A Bács-Kiskun vármegyei Rendőr-főkapitányság 2025. március 27-én Bugacon tartotta a korábban általuk meghirdetett Kun Viadal elnevezésű vetélkedő második fordulóját.

A Bács-Kiskun vármegyei Rendőr-főkapitányság 2025. március 27-én Bugacon tartotta a korábban általuk meghirdetett Kun Viadal elnevezésű vetélkedő második fordulóját. Az első megmérettetésre online formában került sor, melyre országosan közel 800 rendészeti szakos, 11 – 12 évfolyamos diák jelentkezett. Közülük a legjobb 50 tanuló vehetett részt a következő, akadályokkal nehezített, 4,1 km hosszú, erőnléti és elméleti fordulóban. Iskolánkból két diák jutott be a döntőbe, de csak egyikük, János Márk 11. E osztályos tanuló vállalta a kihívást. Felkészülését nehezítette, hogy bokatörés miatt fél év kihagyás után, csupán 1,5 hónap állt a rendelkezésére. Ennek ellenére, sikeresen végig ment a pályán, ahol tesztlap kitöltése mellett többek között nyereg cipelés, rönk dobás, fekvőtámaszos, felüléses fizikai próbatétel is szerepelt. Érdemes megemlíteni, hogy a viadalt, így a Kun Vitéz címet tolna megyei versenyző, Baracskai Botond a szekszárd-palánki Technikum Mezőgazdasági Szakképzőiskola és Kollégium nyerte. Az eseményen még egy szekszárdi diák, Simonics Rebeka az Ady Endre Technikum és Kollégium tanulója vett részt.
Gratulálunk mindhármuknak a remek teljesítményért!
GALÉRIA
Képek



KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Tájékoztató rendkívüli felvételi eljárásról 2025/2026
Iskolánk rendkívüli felvételi eljárást hirdet nyolcadik osztályos tanulóknak! 2025. május 12. és 2025. augusztus 31. között a rendkívüli felvételi eljárás során egyénileg, közvetlenül jelentkezhet nálunk betöltetlen férőhelyeinkre.
2025. máj. 14.
SZC

Versenyen nyertek szakmaivizsga-mentességet
Kilenc tanulónk mentesült a szakmai vizsga interaktív része alól, egy tanulónk pedig a teljes szakmai vizsgáját kiváltotta az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen elért eredményével.
2025. máj. 11.
TMSZC Kommunikáció

Felvételi jegyzék 2025-2026
Nyilvánosságra hozzuk a 2025/2026-os tanévre jelentkezők végleges felvételi jegyzékeit.
2025. máj. 4.
TMSZC Kommunikáció