Egyedülálló lehetőségek Dombóváron – Tanulj az Apáczai Technikumban!
A Tolna Vármegyei SZC Apáczai Csere János Technikum és Kollégium célja, hogy a tanulók versenyképes tudással, piacképes szakmával és valódi tapasztalatokkal lépjenek ki az életbe.
Tolna Vármegyei Szakképzési Centrum
KIEMELT INFORMÁCIÓ
Válaszd Te is a szakképzést!
Tovább olvasomINFORMÁCIÓK
LEVÉL AZ IGAZGATÓTÓL
A Tolna Vármegyei SZC Apáczai Csere János Technikum és Kollégium több mint 100 éves múltra tekint vissza. Az eltelt száz év egyben a jövő záloga is. Az Apáczai az az iskola, amely hű hagyományaihoz, képes megújulni, értéket közvetíteni, a mai diákok nyelvén beszélni és cselekedni.
Intézményünk fő profilját a közgazdaság, a Közlekedés és szállítmányozás, az Informatika és távközlés, a Rendészet és közszolgálat, valamint az Oktatás ágazat technikumi képzései jelentik. A mindenkori cél, hogy magasan képzett, a tudásukat jól kamatoztatni tudó szakemberek kerüljenek ki az iskola falai közül. Lévén, hogy főként technikumi osztályokat indítunk, a diákok nem csak szakmára tesznek szert, hanem érettségit is szereznek az oktatás öt éve alatt, így a felsőoktatás irányába is nyitott az út előttük.
A Tolna Vármegyei SZC Apáczai Csere János Technikum és Kollégium célja, hogy a tanulók versenyképes tudással, piacképes szakmával és valódi tapasztalatokkal lépjenek ki az életbe.
Iskolánkban beiskolázási szülői értekezletet, valamint nyílt napokat tartunk az általános iskolás diákoknak és szüleiknek.
Iskolánkat 2 csapat is képviselte a Tamásiban megrendezésre kerülő I. Magyar Diák Drónfoci Tornán.
A vállalkozások és szakképzésben dolgozók számára is rengeteg hasznos információ hangzott el a "MI most! – Mesterséges intelligencia a szakképzés és a vállalati innováció szolgálatában” című konferencián. Cikkünkben több előadó prezentációját is megtalálható.
Rendészeti szakon tanultam, ahol szakmai oktatóimtól betekintést kaphattam az állami rendvédelmi szervek működésébe. A tanárainknak köszönhetően rengeteg tudás birtokába jutottunk.
Telefon:
+36-74/466-929
Központi ügyfélszolgálat:
+36-74/466-929
E-mail cím:
titkarsag@apaczai.tmszc.hu
Székhely:
7200 Dombóvár, Arany János tér 21.
Postacím:
7200 Dombóvár, Arany János tér 21.
OM azonosító:
203054/016
Tolna Vármegyei Szakképzési Centrum